2017. május 11., csütörtök

Mini interjúsorozat 1. A sárga ruhás lány

Mivel velünk már több interjú készült, így arra gondoltam, hogy most megfordítom a dolgot, s én leszek a kérdező. :) Íme az első rész, A sárga ruhás lánytól.

Hogyan kerültél Balira és miért éppen oda?
Két évvel ezelőtt kerültem ide egy házőrzés kapcsán. Kicsit belefáradtam az állandóan úton levésbe (Rita ekkorra már hónapok óta utazgatott Ázsiában – a szerk.) és a hátizsákozásba, így szerettem volna minimum egy hónapot egy helyben tölteni valami tengerparton. Így jött Bali, mint lehetőség. A jelentkezés után pár nappal már itt is voltam, Amedben egy pici halászfaluban.

Mi az, ami elvarázsolt?
Bali hangulata. Aki már járt ezen a szigeten, annak biztos nem új ez az érzés. Ahogy beteszed a lábad, magával ragad valami megmagyarázhatatlan. Tetszett a helyi kultúra, a szokások, a napi mini rituálék, a füstölők, a frangepáni virág, a motorozás, a meleg, az emberek mosolygása és kedvessége. Ez azóta is tart. Jó itt lenni.

Mit éltél meg legnagyobb kultúrsokként?
Azt, ahogy a helyiek az állatokkal bántak. Sokszor bántották az állatokat, vagy megették a kutyát, és a teknőst is. Mivel köztük éltem, ilyen helyzetekkel gyakran találkoztam és nehéz volt feldolgozni. Itt tanultam meg, hogy jobb nem beleavatkozni a helyiek ügyeibe, vagy bármilyen vitás kérdésbe bonyolódni velük. Furcsa volt az is, hogy sok helyi fürdőszoba híján a patakban fürdik meztelenül minden nap, vagy ott mossa a ruháit, vagy a parton a homokba ásott gödörben végzi a dolgát. Ezeket hamar megszoktam. Hálás vagyok azért, hogy Bali ezen részét láthattam először és ott élve is megtapasztalhattam, hogy milyen a sziget ezen arca és csak később cseppentem bele a nagyvárosi, turistáktól hemzsegő rengetegbe.

Mi számodra a top 5 látnivaló a szigeten?
A Pura Lempuyang templom alsó temploma az egyik kedvenc helyem. Itt van egy kapu, ahonnan véleményem szerint a legszebb kilátás nyílik Bali szent hegyére, az Agungra. Szeretek itt ücsörögni és gondolkodni. Nagyon szeretem a vízeséseket, és a tengerpartot Amedben (bárcsak kevesebb lenne a szemét). A Tanah Lot templom és kertje is a kedvenc látnivalóim között van, vagy a szintén Karangasemben levő Tirta Gangga vízikert.

Balin túl mely szigeteken jártál Indonéziában? Mit tetszett a legjobban?
Kelet Indonézia egy részét bejártam. Voltam Nyugat-Pápuán, Raja Ampaton, Banda-szigeteken, Kei-szigeteken, Sulawesin, Floresen és Timorban, Gili-szigeteken és Lombokon. Raja Ampat a kedvenc helyem, itt összesen két hónapot töltöttem el, abból egyet sátorban a parton. Csodás tengerpartok, és vízalatti élővilág van, olyan mint a mesében.

Hol olvashatunk Rólad & a kalandjaidról bővebben?
A blogom a sargaruhaslany.com vagy facebookon: A sárga ruhás lány.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése